Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

mikka
Még hogy mi nem olvasunk?!
3.
A foglalkozást vezeti: Juhász Orsolya

Ló Szerafin legyőzi önmagát (részlet):

„Ha egyszer tíz percig csend lenne itten, az lenne ám a szép” – gondolta Mikkamakka, és lehunyta a szemét. A fülét is lehunyta volna, de tudvalevő, hogy a fülét senki sem tudja behunyni. Még Mikkamakka sem.”

  • József Attila ÁMK, Mezőhegyes
    2013. február 22.

 

Share

Elbúcsúzott Szegény Dzsoni és Árnika…

Befejezéséhez érkezett a  Még hogy mi nem olvasunk?! programsorozat a  békéscsabai Esély Pedagógia Központ 4. osztályosai körében. A programban résztvevő felnőttek és gyerekek egyaránt az öröm könnyeivel búcsúztatták Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét. Ezek a szeretet és öröm könnyei voltak! Köszönjük szépen Orsi Néni!

bekescsaba5

  • Esély Pedagógiai Központ, Békéscsaba
    2013. február 26.

 

Share

Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika

bekescsaba4
A Még hogy mi nem olvasunk?! programsorozat 4. találkozója
A foglalkozást vezeti: Juhász Orsolya

„És úgy is lett. Majd ha megtanulsz olvasni, és végigböngészed a régi, megsárgult újságokat, megtalálod bennük, hogy a Szegény Dzsoni SC a világ minden futballcsapatát könnyedén legyőzte, megnyerték az Európa-kupát, a Világ-kupát, az Óperenciás-kupát, és a Kupa-kupát is megnyerték.”

  • Esély Pedagógiai Központ, Békéscsaba
    2013. február 19.
Share

„Amelyben egy mese írására szövetkezünk…”

szegeny_dzsoni_bekescsaba
A Még hogy mi nem olvasunk?! programsorozat 3. találkozója

A foglalkozást vezeti: Juhász Orsolya

„Ott ballagott szegény Dzsoni egy nagy kerek erdő közepén. Fütyörészett. Hol szomorúan, hol meg vidáman. Már attól függően, hogy milyen kedve volt. „Én vagyok a világon a legszegényebb – gondolta, és egy szomorkás dallamba kezdett. Tényleg, a rajtavalón meg egy vándorboton és a bicskáján kívül nem volt semmije. – De hiszen a világon a leggazdagabb is én vagyok” – gondolta, és azon nyomban trillázni és bukfencezni kezdett a füttye. És valóban, ő volt a világon a leggazdagabb, hiszen az övé volt az erdő, a kék ég, a madarak, az út menti gizgazok; az övé volt az egész nagy tágasság, széles e világ az övé volt.”

  • Esély Pedagógiai Központ, Békéscsaba
    2013. február 12.
Share

Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika – ajánló bibliográfia

lázár_e
A Még hogy mi nem olvasunk?!
programsorozat 2. találkozójához
A foglalkozást vezeti: Juhász Orsolya

Könyvek:
A kétbalkezes varázsló
/ Békés Pál. – [Lőrincze Miklós rajz.] 2. kiad., Budapest : Osiris Kiadó, 1999. – 135 p.
Gombos Jimm és Lukács, a masiniszta / Michael Ende – Budapest : Móra, 2001. – 272 p.
Ha én felnőtt volnék / Janikovszky Éva. – Budapest: Móra, 2008. – 33 p.
Négyszögletű Kerek Erdő / Lázár Ervin – Budapest : Osiris, 2006. – 166 p.
Szegény Dzsoni és Árnika /Lázár Ervin – Budapest : Osiris, 2004. – 81 p.
Trapiti / Darvas László – Budapest : Magvető, 2002. – 306 p.
Túl a Maszat-hegyen : Muhi Andris és a pacák birodalma : verses meseregény / Varró Dániel ; [Varró Zsuzsa rajzaival], Utánny. – Budapest : Magvető, 2003 – 205p.

Versek:
Apám kakasa : változatok klasszikus magyar gyerekversekre / Lackfi János, Vörös István ; Molnár Jacqueline rajzaival, Budapest : Noran Kiadó, 2009. – 153. p.
Eső után / Weöres Sándor – In: Weöres Sándor válogatott versei / [vál. és az utószót írta Lator László]. – Budapest : Unikornis Kiadó, 1996. – 3 db ; (A magyar költészet kincsestára, ISSN 1216-5611 ; 48.) 1. köt. – 265 p.

Kazetta:
Szegény Dzsoni és Árnika [Hangfelvétel] / Lázár Ervin mesejátéka ; [ea.]: Vajda László, Grünwald Kati, Derzsi János et al. ; dramaturg: Molnár Magda ; rend.: Sólyom András, – Budapest : Hungaroton, 1984.

CD:
Túl a Maszat-hegyen [Hangfelvétel] : zenés kalandlemez / Varró Dániel, Presser Gábor ; mesélő Garas Dezső ; [szereplők] Kovács Judit, Ellinger Edina, Presser Gábor et al., Budapest : Sony BMG Entertainment, cop. 2005. – 1 db CD lemez, 1 db CD lemez, 73 min. 44 s.

DVD:
A négyszögletű kerek erdő [DVD-felvétel] : Szörnyeteg Lajos jaj de álmos… és más mesék : kecskeméti rajzfilmek ; írta és rendezte Hegyi Füstös László et al. ; operatőr Polyák Sándor et al. ; zene Muzsikás Együttes et al., [Kecskemét] : Kecskemétfilm Kft. ; [Budapest] : Mokép – Pannónia Kft., [2009] 1 db DVD lemez, 78 min.

  • Esély Pedagógiai Központ, Békéscsaba
    2013. február 5.
  • József Attila ÁMK, Mezőhegyes
    2013. február 8.
Share

Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika

lázár_e
A Még hogy mi nem olvasunk?! programsorozat 2. találkozója
A foglalkozást vezeti: Juhász Orsolya

Östör király csakis ahhoz adja a lányát, akit Árnika szívből szeret, és ez nem más, mint Dzsoni, a világ legszabadabb embere. A hagyományos mesékből érkező lovagok azonban hiába vívnának meg életre-halálra Árnika kegyeiért. Ebben a történetben semmi esélyük sem lenne, mert Lázár Ervin meséiben minden egy kicsit másképp történik, mint ahogy szokott. Még a Százarcú Boszorka is képes jót cselekedni, de csak ha nagyon muszáj. Lázár Ervin meséi a gyerekek mellett mindazoknak is szólnak, akik nem hajlandók kinőni a mesék világából.

  • Esély Pedagógiai Központ, Békéscsaba
    2013. február 5.

 

  • József Attila ÁMK, Mezőhegyes
    2013. február 8.
Share

Lázár Ervin mesevilága

lazar_ervin_mesei

A Még hogy mi nem olvasunk?! programsorozat 1. foglalkozása Békés megyében Lázár Ervin mesevilágába kalauzolja el a résztvevőket.

„Talán kezdjük úgy e kurta mesét, hogy ballag az utcán egy nagy bajuszú, rozmárbajuszú, harcsabajuszú, lelógó varjúszárnybajuszú férfi. Lassú medveléptekkel ballag. Vagyis súlyosan, de egy kissé lomhán is. Nem tudni, hova ballag, ő se igen tudja, de ez most nem érdekes. Már estefelé jár az idő, furcsa árnyékok nyújtózkodnak az utcán, s a nagy bajuszú, rozmárbajuszú, harcsabajuszú, lelógó varjúszárnybajuszú férfi dünnyög az árnyékoknak…” (Csukás István)

Előadó: Juhász Orsolya

  • Esély Pedagógiai Központ, Békéscsaba
    2013. január 29.
  • Arany János Általános Iskola és Könyvtár, Geszt
    2013. február 14.
  • József Attila ÁMK, Mezőhegyes
    2013. február 8.
  • Márki Sándor Általános Iskola, Kétegyháza
    2013. február 4.
  • Általános Iskola és Óvoda, Okány
    2013. február 15.
Share

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő



A Négyszögletű Kerek Erdő Lázár Ervin klasszikus meséje Mikkamakka, Ló Szerafin, Szörnyeteg Lajos, Bruckner Szigfrid, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, Vacskamati, na és persze Dömdödöm közös életéről…

A Még hogy mi nem olvasunk! 3-4. osztályosoknak szóló programsorozat 2. találkozóján folytatjuk az ismerkedést Lázár Ervin mesevilágával. Beszélünk  barátságról, elfogadásról és megértésről, majd mindezt versbe öntjük. Ja, és rajzolunk is!

  • Gregus Máté Iskola, Székkutas
    2012. december 13.
Share

Lázár Ervin mesevilága



„A kerek tó mellett királyi kastély, harminchat tornyú, háromszáz ablakos. Ebben a kastélyban lakott Östör király meg a lánya, Árnika. Nagyon igazságos ember volt Östör király. Azt büntette, akit kellett, és azt jutalmazta, aki megérdemelte. De legeslegvilágosabban abból látszik, hogy milyen jó király volt, hogy dühösen soha nem parancsolt senkinek semmit.”

A Még hogy mi nem olvasunk! 3-4. osztályosoknak szóló programsorozat 1. találkozójának témája Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meseregénye.

  • Gregus Máté Iskola, Székkutas
    2012. november 22.
Share