„Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan messze, nem is olyan régen, a tavalyi, vagy a tavalyelőtti hideg, havas télen, a Bakony kellős közepében volt egy kicsiny falu. Úgy bújt meg a fehér tetejű hegyek lábainál, ahogy kormos macska dörgölődzik a korán kelő péklegény lábához. A falu főutcája mentén patak vize bukfencezett kisebb-nagyobb köveken keresztül, s a patak fölött minden portához keskeny hidacska vezetett. A tágas kertekben hosszúkás, tornácos parasztházak sorakoztak egymás után, mint óriás nyakláncán furcsa, szögletes gyöngyszemek.”

Már a történet bevezető sorai a mese és valóság határán lebegnek, megfogva lelkünket, elindítva képzeletünket. Ez a kettősség végigvonul a teljes történeten, ezáltal felnőttként is, gyermekként pedig még inkább úgy érezhetjük, hogy egy kicsit a mi életünkről is szól, a mi karácsonyi szokásainkról, nézeteltéréseinkről, miközben van egy angyali szál, mely a lelkünket fölemeli. (sk-szeged.hu)