Az olvasás ünnepe – ismét könyvhét!

uk_plakat_2013
Programunk és vele honlapunk az olvasás népszerűsítését tartja legfontosabb céljának. Így ezen a helyen is felhívjuk a figyelmet a hamarosan kezdődő 84. Ünnepi Könyvhétre! Az országos kínálat mellett mindenekelőtt a dél-alföldi eseményke, azon belül is a szegedi programokra invitáljuk most az oldal látogatóit.

Számtalan rendezvénnyel, köztük könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, író-olvasó találkozókkal, könyvkiadók, folyóiratok programjaival várják június 4. és 13. között az olvasás szerelmeseit Szegeden.

A szegedi programok hagyományos központi színtere a Dugonics tér, ahol az országos rendezvényekhez hasonlóan június 6. és 10. között várják az érdeklődőket. Itt állnak majd a könyvkiadók sátrai és itt található a beszélgetések, színházi és zenei produkciók egyik fontos helyszínéül szolgáló színpad is. A központi helyszín mellett kávéházak, művelődési intézmények is otthont adnak a rendezvényeknek. Június 6-án rendezik a hivatalos megnyitót: a Dugonics téren Nyáry Krisztián nyitja meg a könyves ünnepet.

A teljes szegedi programkínálatról a Somogyi-könyvtár blogjának segítségével tájékozódhatnak az érdeklődők.

Kapcsolódó képek:

Share

„Helyes” feladvány – gratulálunk a nyerteseknek!

kerdojeles_konyv
Örömmel tudatjuk, hogy június 2-ig meghirdetett játékunkra minden eddiginél több megfejtés érkezett – úgy tűnik, a Dél-Alföld lakói nemcsak olvasni, hanem játszani is szeretnek!

Legújabb szerencsés nyerteseinknek (megyénként 1-1) hamarosan postázzuk az ajándékkönyveket  az általuk megadott címre:

Váczi Antalné (Bács-Kiskun megye)
Szitás Krisztina (Békés megye)
Erdélyiné Jaksa Judit (Csongrád megye)

Emlékeztetőül a kérdés – a helyes válaszokkal:

Vajon a következő írókhoz mely helységnevek kapcsolhatók?
1. Debrecen – Kerepes: Szabó Magda
2. Békéscsaba – Szeged: Dér Endre
3. Kecskemét – Pest – Kecskemét: Katona József
4. Farkaslaka – Budapest: Tamási Áron

Hamarosan meghirdetjük következő feladványunkat. Továbbra is játsszanak velünk – érdemes!

Kapcsolódó képek:

Share

Itt a vége, fuss el véle!

negy_evszak5

A Négy évszak, négy elem – versek, mesék nagyothallóknak programsorozat 5. foglalkozása

Több szempontból is rendhagyó alkalom volt ez a foglalkozás a gyermekek számára. Egyrészt közös készülés előzte meg, mert az elhangzott mese hosszabb szövegét csak így tudták megérteni, másrészt a találkozást nem vers, hanem mese, a Róka és a holló című mese bábjátékos előadása töltötte be. A gyermekek egymás után többször kérték Tóth Andi bábjátékost az előadás megismétlésére, majd önfeledten ők maguk is újra és újra eljátszották  különböző részleteit.

Előadó: Tóth Andi bábjátékos

  • Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Szeged
    2013. május 21.

 

Kapcsolódó képek:

Share

Könyvajánló – Litkai Gergely: Buhera mátrix

buhera_matrix

A szerzőt bizonyára nem kell bemutatni: Litkai Gergely Karinthy-gyűrűs humorista, forgatókönyvíró, főszerkesztő. Ebben a könyvében a 2000 és 2002 között írt önéletrajzi ihletésű publicisztikai írásaiból, humoreszkjeiből szemezgethetünk. Az azóta eltelt cirka tíz év alatt sem változott az írások humora, sőt mondanivalója annyira aktuális, hogy aktuálisabb nem is lehetne. Biblikusan szólva: „Nincs új a nap alatt.”

Az azonos című film honlapja
Litkai Gergely – Arckép (youtube.com)

Kapcsolódó képek:

Share

„Helyes” feladvány – ajándékkönyvekért

kerdojeles_konyv
Ismét gazdára vár néhány jutalomkönyv!

Vannak költők, akik egész életükben vándorolnak, mások ki sem mozdulnak szűkebb hazájukból, ahhoz kötődnek versben és prózában.
Kevesen tudják, hogy Tömörkény István nem Szegeden született, hanem Cegléden, de munkássága és későbbi élete is Szegedhez kötik, ehhez a városhoz fűzik az erősebb kötelékek, s az utókor emlékezete már szegedi íróként tartja őt nyilván.

Vajon a következő írókhoz mely helységnevek kapcsolhatók?
Tamási Áron, Dér Endre, Katona József, Szabó Magda
1. Debrecen – Kerepes
2. Békéscsaba – Szeged
3. Kecskemét – Pest – Kecskemét
4. Farkaslaka – Budapest

A megfejtéseket június 2-ig várjuk a honlaphoz tartozó e-mail címre: olvasok@sk-szeged.hu
A nyereményeket postán küldjük ki, ezért az e-mailben feltétlenül szerepeljen a levelezési cím is!

Kapcsolódó képek:

Share

Túl a félidőn – ajándékrendezvény a „legjobbaknak”

ajandekrendezveny

Túl a játék félidején jutalmul és további kedvcsinálónak honlapunk hírlevelében egy ajándékrendezvényt kínáltunk a résztvevő településeknek a 84. Ünnepi Könyvhétre. A programot a három megyében egy-egy település nyerhette meg, mégpedig az, amelynek lakói eddig a legtöbb könyvet olvasták el az ott élők lélekszámához viszonyítva.
Azóta összesítettük az eddig leadott
megfejtéseket, aminek alapján az alábbi települések nyerték meg a könyvheti ajándékrendezvényt:

Bács-Kiskun megye: Tiszaalpár
Békés megye: Dévaványa
Csongrád megye: Üllés

Gratulálunk a nyerteseknek és további, élményekben gazdag olvasást kívánunk mindenkinek!

Kapcsolódó képek:

Share

„Mesterségem címere…” – gratulálunk a nyerteseknek!

kerdojel4
Örömmel jelentjük, hogy nem csökken a játékos kedv a Dél-Alföld megyéiben –  május 19-ig meghirdetett játékunkra is szép számmal érkeztek megfejtések.

Íme a 3 szerencsés nyertes (megyénként 1-1), akiket a helyes válaszokat beküldők közül sorsoltunk ki. Az ajándékkönyveket hamarosan postázzuk az általuk megadott címre:

Csikós Krisztina (Bács-Kiskun megye)
Szőnyiné Ádám Éva (Békés megye)
Zombori Zsuzsanna (Csongrád megye)

Emlékeztetőül a kérdés – a helyes válaszokkal:

Válaszd ki a nevekhez tartozó foglalkozást!
Tamási  Áron – banktisztviselő
Dugonics András – matematikus
Németh László – fogorvos
Tömörkény István – gyógyszerész

Akadt olyan játékosunk is, aki bevallottan „függővé” vált, ezért még a megvonási tünetek jelentkezése előtt igyekszünk közzé tenni újabb apró feladványunkat!
Továbbra is játsszanak velünk – érdemes!

Kapcsolódó képek:

Share

XX. századi magyar színház – Katona József: Bánk bán

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A Mi is olvasunk, csak másképpen programsorozat 6. találkozója

A rendező szerepe, a mű újraértelmezésében, a darab aktualitása most és egykor – előadó: Vancsó Marianna

„A mű sorsa maga is magyar tragédia: a pályázaton észrevétlenül marad, a cenzúra pedig a nádori hatalom kiemelése miatt nem engedélyezi előadását, és Katona elhallgat örökre. A darab nagy- szerűségét csak halála után ismerik fel, amikor 1834-ben Kolozsvárott Egressy Gábor nagy színészünk jutalomjátékul választja. 1839-ben bevonul az újonnan megnyílt Nemzeti Színházba, s ezzel megkezdődik halhatatlanságának útja.” (A Bánk bán mindig időszerű)

  • A Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtára
    2013. május 24.

Kapcsolódó képek:

Share

Könyvajánló – Arnold Schwarzenegger: Emlékmás

emlekmas

A Conan, a Terminátor filmek sztárja ebben a könyvében érdekfeszítően tálalja hihetetlen élettörténetét, mely egy osztrák városkából indult.
Hogyan vált világhírű filmsztárrá a hétszeres (!) Mr. Olympia bajnok? Mennyiben segítette politikai karrierjét felesége, a Kennedy-klánhoz
tartozó Maria Shriver? A kötet őszinte, korrekt vallomás eddigi erőfeszítéseiről.

„Nem hinném, hogy van olyan, a mában élő ember, aki ne hallott volna Schwarzeneggerről akár a testépítés, akár a filmszerepei, akár a politikai szerepvállalása kapcsán. Szóval nem hinném. De vajon azt is tudja róla mindenki, hogy II. János Pál pápával oldott légkörű találkozón vitatták meg a testépítés fontosságát; hogy anno közösen írt beszédeket az ifjabbik Bush-al az Air Force Two fedélzetén; hogy jó barátja Mihail Gorbacsovnak, akit az egyik legbátrabb politikusnak tart; hogy személyes ötlete és tervei miatt jelentek meg a civil értékesítésben az echte katonai gyártású Hummer terepjárók…?” Tovább… (Szilvási Krisztián, ekultura.hu)

Emlékmás – Interjú Arnold Schwarzeneggerrel (est.hu)

Kapcsolódó képek:

Share

Varró Dániel: Túl a Maszat hegyen; Weöres Sándor: Apám kakasa

DSC00876
Még hogy mi nem olvasunk?! 5.
A foglalkozást vezeti: Juhász Orsolya

Véget ért a Még hogy mi nem olvasunk?! programsorozat mezőhegyesi állomása. A résztvevők egyetértettek abban, hogy sajnálják, hogy véget ért ez a különleges kalandozás a könyvek és az olvasás birodalmában. Szerencsére, egy jó könyv bármikor kéznél van a könyvtárban, és már folytatódhat is a kaland! Az olvasás kalandja, amely csodás, véget nem érő, lassan és csodálatosan hömpölygő folyam.

Az 5. alkalom során Varró Dániel: Túl a Maszat hegyen és Weöres Sándor: Apám kakasa könyveket ismerték meg a 3. osztályosok. Közeleg a szünidő! Újabb kalandra fel!

  • József Attila ÁMK, Mezőhegyes
    2013. május 10.

Kapcsolódó képek:

Share