Fehér József: A furfangos kismanók – könyvajánló

furfangos_kismanok

Dél-alföldi író könyve nem csak dél-alföldi gyerekeknek

A vásárhelyi író a történet megírásakor a mai valóságból indult ki: adott egy építész, aki nem törődik azzal, hogy jobbá tegye a világot, inkább kizsákmányolja a természetet. A főhős cselekedeteit a mesevilág szereplői nem nézik jó szemmel, és manóvá változtatják, amely aztán számos bonyodalmat okoz.

„Sok érdekességet vettem bele ebbe a könyvbe: ez kalandos , izgalmas, ugyanakkor tiszta jellemekkel dolgoztam, éppen azért, hogy a gyerekek is jobban szeressék és fogékonyabbak legyenek rá. Egy kicsit pedagógus szemmel is néztem, hiszen én újságíró, népművelő és pedagógus is lennék egy személyben.” (vasarhelyitv.hu)

Ajánljuk:
Szerkesztőségünkben „A furfangos kismanók” (promenad.hu)
Részlet a meseregényből (Magyar Irodalmi Lap)

Kapcsolódó képek:

Share

Egy örökzöld téma: hogyan szerettessük meg gyermekünkkel az olvasást?

olvasogyerek
Avagy: ötletek a világhálóról 2014 nyarán

„Hogyan nevelhetünk könyvmolyokat a digitális korban?
… az olvasást interaktív élménnyé kell tenni. Fontos, hogy az olvasás ne érjen véget a könyv letételével. Az olvasásélmény megbeszélése, kitárgyalása, vagy az olvasott jelenetek eljátszása is fejlesztheti ezt az interaktív viszonyt a könyvekkel szemben. Emiatt nagyon fontos, hogy a gyerek úgy érezze, ő választ.” (tovább: hvg.hu)

„Ne erőltesd az olvasást! A vakáció nem arról szól, hogy minél több könyvet elolvasson a gyerek. Nem kell forszíroznunk az olvasást, hanem hagyni, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét, élvezze a nyár egyéb örömeit. Fontos, hogy az olvasás tényleg élmény és kikapcsolódás legyen neki a jövőben is, ne kényszernek érezze azt. Így ha egy általad kevésbé kedvelt író könyvét szeretné elolvasni, vagy olyan könyvet választ, amit te magadtól sosem adtál volna neki, inkább ne szólj bele a döntésébe, lehet, hogy pont az a könyv fogja megszerettetni vele az olvasást.” (tovább: babamama.hu)

És ahogy a szakemberek látják – egy kerekasztal-beszélgetés megállapításai:
„Nem hülye a gyerek, csak nem tetszik neki!
… Ma a szülőknek nehezebb a helyzete – egyfelől egyre szélesebb a gyermekkönyv-kínálat, amiből nem könnyű kiválasztani a tényleg jót és korosztályhoz illőt, másfelől viszont a fiatalokat inkább a tévé és a számítógép vonzza, így nagyon ügyesen kell megtalálni és kezükbe adni azt a könyvet, amit elolvasnak, és kedvet kapnak a továbbiakhoz…
… Minden tizedik gyerek olvasási nehézségekkel küzd, ennek sok esetben a félelem áll a hátterében. Az iskolai számonkérés, az eredményorientáltság elveszi az olvasás örömét, helyette a stressz marad.” (tovább: olvasasklinika.hu)

Kapcsolódó képek:

Share

Könyvajánló – Dóka Péter: Lila királylány

doka_lila-kiralylany

Gyermekeknek szóló könyvheti újdonság Dóka Péter – talán kicsit szokatlan – mesekönyve.

Mi történik, ha egy sárkány nem a karcsú és szende királylányokat szereti elrabolni, hanem a nagyszájú, káromkodós, kövér hercegnőket? Mit tegyen egy királylány, ha képtelen elengedni a szerelme kezét, és ezért még a mosdóba is elkíséri? És vajon el lehet vágni éles karddal egy igazi érzelmi köteléket? Dóka Péter mesevilágában csupa szerelmes hőssel találkozunk, aki keresi a párját, ezer akadályt legyőz, megküzd az ellenséggel (néha saját magával is), időnként nagyokat nevet, máskor meg a könnyeit törölgeti – akárcsak a kötet olvasója. A mesék, amelyekhez a neves észt grafikus, Anne Pikkov készített illusztrációkat, egyaránt szólnak gyerekhez, szülőhöz, nagyszülőhöz – mindenkihez, aki volt már szerelmes, vagy szeretne szerelmes lenni. (mora.hu)

Ezt is ajánljuk:
Sárkányok és királylányok (mora.hu)
Dóka Péter (gyermekirodalom.hu)
Részlet a kötetből (Mesemustra)
Mi az, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk? (marosvasarhelyiradio.ro)

Kapcsolódó képek:

Share

Könyvajánló – Grecsó Krisztián: Megyek utánad

grecso_megyek_utanad
Nekünk, dél-alföldieknek különösen kedvesek a szegvári születésű író regényei, így az Ünnepi Könyvhétre megjelent kötet is.

Grecsó Krisztián Megyek utánad című regénye a szerző eddigi legszemélyesebb könyve egy férfiról, akinek az életét, sorsának alakulását párkapcsolatain keresztül láttatja a szerző. A főhőssel eljutunk az óvodás kori féltékenységtől a felnőttkori megalkuvásokig, az első csóktól az első válásig. A Megyek utánad mégsem csak gyönyörű és megrázó történetek sora az elvesztett és a megtalált szerelemről: ugyanúgy jellemrajz, múltkutatás és mélyfúrás az egóba, az énbe, mert a személyes múlt mindig szerelmeink, választásaink, jó vagy rossz döntéseink kérdése. (hvg.hu)

Ajánló:
Visz a vonat – beszélgetés Grecsó Krisztiánnal (revizoronline.com)
Megyek utánad – A Start Plusz vendége Grecsó Krisztián (videó, atv.hu)
Szigorú feketelisták vannak – interjú Grecsó Krisztiánnal (kotvefuzve.postr.hu)
Részlet a regényből

Kapcsolódó képek:

Share

Múzeumok Könyvtári Éjszakája a szegedi Somogyi-könyvtárban

muzeumok2014

Az ország sok más kulturális intézményéhez hasonlóan a szegedi Somogyi-könyvtár is „egyéjszakás kalandra” hív június 21-én, hogy „minél több kulturális élmény szülessen”! A könyvtári éjszaka természetesen az olvasásról szól, csak egy kicsit másképpen: különleges, régi, féltve őrzött, ritka könyvek lapjai tárulnak fel a kései látogatók előtt. A máskor zárt gyűjtemények kincseiből tekinthetnek meg egy-egy válogatást azok, akik Szent Iván éjjelén betérnek a könyvtárba.
A legkisebbeket este 10 óráig játékos feladatokkal várják a gyermekkönyvtárban.

RÉSZLETES PROGRAM 18.00–24.00

Kapcsolódó képek:

Share

Könyvajánló – Nemere István: Lidércfény nyomozóiroda – A nádas titka

nemere_lidercfeny

Egy határ menti kis faluban különös dolgok történnek. Éjszakánként a közeli tavon a nádas közt lidércfények villognak, vándorolnak. Senki sem tudja, mi a szokatlan jelenség oka. De négy fővárosi gyerek Gréti, Sára, Bence és Marci érkezik nyaralni a faluba, akik elhatározzák, hogy utánajárnak a titoknak, és megalakítják a Lidércfény Nyomozóirodát. Egy helybeli fiúval, Krisztiánnal a nádasban ismerkednek meg, és gyorsan mindannyian a szívükbe zárják, különösen Gréti Krisztián ladikja és bátorsága segítségével ők öten pár hét alatt fenekestül felforgatják a nádast, a tavat és a falu életét, és olyan ügy nyomára bukkannak, melybe hamarosan a rendőrséget is be kell vonni. Nemere István új regénye olyan gyerekek kalandjairól és barátságáról szól, akik itt élnek közöttünk a 21. század elején, és akár velük is megtörténhet mindaz, ami a könyv szereplőivel. Csak kalandvágyó olvasóknak! (bookline.hu)

Ezt is ajánljuk:
Nemere István honlapja
Részlet a regényből
Önéletrajz (ekultura.hu)

Kapcsolódó képek:

Share

Nógrádi Gábor a szegedi Somogyi-könyvtárban

nogradi_gabor
Május 5-én, hétfőn délután fél 3-tól sok-sok gyermek (és felnőtt) nagy kedvence, Nógrádi Gábor találkozik olvasóival a szegedi Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárában. (Szeged, Dóm tér 1–4.)

„Gyerekkori naplójegyzeteim szerint mindig költő, illetve író akartam lenni, de ezt nem mertem akkoriban bevallani.
Hetedik-nyolcadik osztályban mindenkinek azt mondtam, hogy újságíró leszek. Azt könnyebben elfogadták. Ehhez a foglalkozáshoz sem vezetett azonban könnyű út. Nagy kacskaringók után, huszonkilenc évesen kerültem az Új Tükör című kulturális magazin szerkesztőségébe, és újságíró voltam 16 évig… Az álmok majdnem mindig megvalósulnak, ha nagyon akarjuk…” (nogradi.hu)

Az elmúlt negyven évben öt verseskötete, húsznál több ifjúsági könyve jelent meg, és írt számos hangjátékot, tévéjátékot és filmet is – olvashatjuk a Móra Kiadó honlapján.

A népszerű televíziós műsor, a Ridikül weblapján a legfrissebb sikerekről is olvashatunk: 2013-ban a könyvhét nyitónapján adták át az IBBY Év Gyermekkönyve 2012 díjait. Nógrádi Gábor több évtizedes írói munkássága elismeréséül életműdíjat vehetett át. Ugyanebben az évben a felnövekvő nemzedék irodalmi műveltségének alakításáért végzett kiemelkedő munkásságáért Nógrádi Gábor írónak ítélték oda a Janikovszky Éva-díjat.

Kapcsolódó képek:

Share

Ismét Könyvfesztivál!

konyvfesztival_2014
Bár nem dél-alföldi esemény, de bizonyára sok helyi könyvbarát is felkeresi majd a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál standjait és programjait.

A fesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket – olvashatjuk a fesztivál honlapján.

A „vendéglistán” több olyan író nevével találkozhatunk, akik az Olvasó Dél-Alföld programsorozat rendezvényeinek is résztvevői voltak – személyesen vagy alkotásaik közvetítésével, illetve a honlap könyvajánló rovatában kínáltuk olvasásra valamely művüket.

Aki teheti, ne hagyja ki a könyvünnepet – Millenárisra és standokra fel!

Kapcsolódó képek:

Share

Könyvajánló – Gergely Ágnes: Két szimpla a Kedvesben

gergely_agnes
A Kossuth-díjas írónő 80. születésnapjára jelent meg új regénye a 2013-as esztendő végén.

„Az új könyv szavai az aranyfényben ragyogó alföldi gyerekkorról, a háborúról és az üldöztetésről, az identitásdilemmákról, a kora ötvenes évek gyári, színi és bölcsészvilágáról, majd a tanári és végül a költői pálya kezdeteiről szólnak. Memoár ez tehát, csakugyan. Szólni azonban ennél sokkal kevesebbről és sokkal többről szól. Arról, ami volt, és nincs már, és arról is, ami mindig van. Egy nagy szerelemről.” (bookline.hu)

Kapcsolódó olvasnivaló:
Szilágyi Zsófia: Az egyetlen szerelem (litera.hu)
Marczisovszky Anna: Nagyolni, simítani, csiszolni – Gergely Ágnes 80 éves (litera.hu)
Gergely Ágnes 80 (szombat.org)

Kapcsolódó képek:

Share