Hétmérföldes léptek

hetmerfoldes 
Az Olvasni jó! programsorozat 5. foglalkozása

Előadó: Rózsa Vincéné

A hétmérföldes csizma (Charles Perrault)

Albert csak akkor volt elégedett, ha mindenbe beleüthette az orrát, de nem annyira kíváncsiságból, mint inkább azért, mert mindent meg akart ismerni a világban. Sajnos, nagyon gyakran bajba ke­rült, egyszer például eltévedt az erdőben, és éppen annak az óriás­nak a házában kötött ki, aki regge­lire és ebédre gyerekeket szokott enni.
Az óriás rögtön megérezte, hogy valaki van az otthonában, és a szo­kott módon elrikkantotta magát:
– Ember… ember… emberszagot érzek! – Albert azonban fürge volt, és megszökött.
– Asszony, ide gyorsan a hétmér­földes csizmámat! – kiabálta az óriás a feleségének. – Utána megyek! Minden lépésével hegyeket ugrott át, folyókon lépett keresztül, ám Albert nem mozdult a rejtekhelyé­ről, egészen addig, amíg az óriás el nem fáradt, és el nem aludt. Akkor lehúzta az óriás csizmáját, felvette, és mivel az varázscsizma volt, és összement, tehát tökéletesen illett a fiú lábára, így Albert minden lépésével hét mérföldet tett meg, és nemcsak hogy megmenekült, hanem a király első számú futára lett.

  • Általános Iskola, Csengele
    2013. május 6.
  • Csizmazia György Általános Iskola, Pusztaszer
    2013. május 13.
Share

Varázsszerszámok

varazseszkozok
Az Olvasni jó! programsorozat 4. foglalkozása

Előadó: Rózsa Vincéné

„A tündérmese hőse sosem tudna megfelelni a próbáknak segítőtársak és varázseszközök nélkül: nem találná ki a találós kérdéseket, nem értené az állatok nyelvét, nem tudna álmot fejteni, nem lelné meg az elbújt királykisasszonyt, és nem tudná kiállni az erő, ügyesség és bátorság, valamint a szerzési, készítési feladatok próbáit sem: nem tudna egyetlen éjszaka alatt palotát építeni, és nem tudná megszerezni az élet vizét sem… Varázseszközök közé … azokat a tárgyakat sorolom, amelyek hétköznapi használati tárgy jellegüktől megfosztva vagy abból kiemelve különleges módon szolgálják gazdáikat. Jellegzetes mágikus tárgy az állatokat őrző és visszahívó síp, a mindenkit táncra perdítő zeneszerszám, a vizet szétválasztó fésű, a láthatatlanná tévő ruhadarab, a varázserőt szabályozó és „megkötő” kantár és kötőfék, a katonákat előállító szövőszék vagy rokka, a mindent látó varázstükör, valamint a bűvös erejű fegyverek: a magától vagdalkozó vagy a hőssel növekvő kard, a célt sosem tévesztő nyíl, valamint a sérthetetlenné tévő ing. ” (Boldizsár Ildikó)

  • Általános Iskola, Csengele
    2013. április 8.
  • Csizmazia György Általános Iskola, Pusztaszer
    2013. április 15.
Share

Mesebeli lények

csipike
Az Olvasni jó! programsorozat 3. foglalkozása

Előadó: Rózsa Vincéné

„Csipike az erdőben élt.
Akkora volt, mint a kisujjam, és gyöngyvirágot viselt a kalapján. Az Óriásnagy Bükkfa odújában lakott, és mindenki szerette. Olyan kedves, szorgalmas törpét, mint ő, nem látott még a világ.

Egyetlen dolog bántotta Csipikét – egy kicsit. Szeretett volna – valamivel, bár egy fél ujjnyival – nagyobb lenni. Minden este megméretkezett, ami az Erdőben nagy szó, mert fű, fa, bokor mindig nő, azokhoz hiába mérné magát, centimétere pedig nem volt. Egy régi leomlott vadászlaknál talált egy kilincset, azt szederindára kötözte, és Nyúl segítségével hazavonszolta. Nagy üggyel-bajjal becipelte odújába, és a falnak támasztotta. Arra gondolt, hogy a kilincs nem nő, és hozzá mérte magát nap mint nap. Sajnos azonban növekedést nem észlelt, amiért is kezdett haragudni a kilincsre. Titokban azzal gyanúsítgatta meg, hogy alattomos kilincs létére növekedni kezdett, csak azért, hogy őt bosszantsa. Ha emiatt nagyon elszomorodott, Madár és Nyúl vigasztalta meg.” (Fodor Sándor: Csipike)

  • Csizmazia György Általános Iskola, Pusztaszer
    2013. március 11.

 

  • Általános Iskola, Csengele
    2013. március 18.

 

Share

Barangolás meseerdőbe

mesebeli_erdo

Az Olvasni jó! programsorozat 2. foglalkozása

Előadó: Rózsa Vincéné

„Mármost reájuk virradt a harmadik reggel azóta, hogy elhagyták a szülői házat. Megint elindultak, de mind mélyebbre tévedtek a vadonban, és úgy voltak már, hogy ott kell veszniök, hacsak nem találnak hamar segítségre. Délben pedig megpillantottak egy ágon egy szép hófehér madárkát, és az oly csodálatosan énekelt, hogy szinte földbe gyökeredzett a lábuk, úgy hallgatták. Amikor dala végéhez ért a madár, meglibbentette szárnyát, és elröppent előttük, ők meg mentek utána, mígnem egy házikóhoz értek. Amikor egészen közel mentek, akkor látták, hogy a házikónak kenyérből van a fala, kalácsból a teteje, ablaka pedig csillogó cukorból.” (Jancsi és Juliska)

  • Általános Iskola, Csengele
    2013. február 4.
  • Csizmazia György Általános Iskola, Pusztaszer
    2013. február 25.
Share