Hétmérföldes léptek

hetmerfoldes 
Az Olvasni jó! programsorozat 5. foglalkozása

Előadó: Rózsa Vincéné

A hétmérföldes csizma (Charles Perrault)

Albert csak akkor volt elégedett, ha mindenbe beleüthette az orrát, de nem annyira kíváncsiságból, mint inkább azért, mert mindent meg akart ismerni a világban. Sajnos, nagyon gyakran bajba ke­rült, egyszer például eltévedt az erdőben, és éppen annak az óriás­nak a házában kötött ki, aki regge­lire és ebédre gyerekeket szokott enni.
Az óriás rögtön megérezte, hogy valaki van az otthonában, és a szo­kott módon elrikkantotta magát:
– Ember… ember… emberszagot érzek! – Albert azonban fürge volt, és megszökött.
– Asszony, ide gyorsan a hétmér­földes csizmámat! – kiabálta az óriás a feleségének. – Utána megyek! Minden lépésével hegyeket ugrott át, folyókon lépett keresztül, ám Albert nem mozdult a rejtekhelyé­ről, egészen addig, amíg az óriás el nem fáradt, és el nem aludt. Akkor lehúzta az óriás csizmáját, felvette, és mivel az varázscsizma volt, és összement, tehát tökéletesen illett a fiú lábára, így Albert minden lépésével hét mérföldet tett meg, és nemcsak hogy megmenekült, hanem a király első számú futára lett.

  • Általános Iskola, Csengele
    2013. május 6.
  • Csizmazia György Általános Iskola, Pusztaszer
    2013. május 13.

Kapcsolódó képek:

Share

Hozzászólások lezárva.