Az Anyegin-téma irodalomban, filmen és zenében

puskin
Az Irodalom, film, zene programsorozat 5. találkozója

Az utolsó foglalkozás keretében a három művészeti ágban párhuzamosan kutatjuk, hogy Puskin és a társművészetek alkotói – ki-ki a maga művészeti ágában – milyen eszközökkel élnek az alakok megformálásakor, illetve a szereplők kapcsolatrendszerének többoldalú bemutatásakor.

A Puskin-mű szemelvényeinek elolvasása mellett a foglalkozás során Csajkovszkij operájából és Martha Fiennes 1999-ben készült filmjéből hallhatnak/láthatnak részleteket a diákok.

A sorozat zárásaként sor kerül az öt foglalkozás során született
tapasztalatok, a témával kapcsolatos reflexiók megbeszélésére.

Előadók: Juhász Orsolya, Újváriné Illés Mária

  • Árpád Fejedelem Gimnázium, Kistelek
    2013. április 4.

Kapcsolódó képek:

Share

A Faust-téma zenei feldolgozásai

faust

Az Irodalom, film, zene programsorozat 3. találkozója

A Faust-téma a tananyag szerint ismeretlen a résztvevő diákok számára. Az eddigiektől eltérően most nem az irodalom, hanem a zeneművek felől közelítik meg az európai kultúrtörténet fontos témáját.

A számtalan zenei adaptáció közül  Schubert, Berlioz, Liszt, Gounod, Verdi és Mahler művéből hangzanak fel részletek. A résztvevők összehasonlítják Faust, Mefisto és Margit különböző zenei portréit – megfigyelve, hogy a köztudatban élő képet milyen módon tudja finomítani, “továbbkölteni” egy-egy zenei értelmezés.

Előadó: Újváriné Illés Mária

Liszt Ferenc: Faust-szimfónia
Schubert: Gretchen am Spinnrade (Margit a rokkánál)

  • Árpád Fejedelem Gimnázium, Kistelek
    2013. március 14.

Kapcsolódó képek:

Share

A “Rómeó és Júlia” téma zenei feldolgozásai

romeo_juliet_music

Az Irodalom, film, zene programsorozat 2. találkozója

A résztvevők ezúttal a zenei nyelv sokrétű eszköztárával találkozhatnak  az irodalomban és a filmművészetben már megismert témában. Az ismerős tematika segít megérteni a zenei fogalmazásmód finomságait, és gazdagíthatja a diákokban a Rómeó és Júlia-témáról kialakult képet.

A legalább 30 komolyzenei adaptációból négyféle műfaj kerül terítékre: opera, balett, szimfónia és szimfonikus költemény. A művek a viszonylag könnyen megközelíthető korszakból valók: Bellini, Prokofjev, Berlioz, és Csajkovszkij kiválasztott feldolgozása is 1830 és 1940 között keletkezett .

Előadó: Újváriné Illés Mária

  • Árpád Fejedelem Gimnázium, Kistelek
    2013. február 28.

Kapcsolódó képek:

Share