Rejtő Jenő és a film


Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában

A Piszkos Fred és társai programsorozat 3. foglalkozása

A három testőr Afrikában Rejtő Jenő azonos című regényéből készült 1996-ban bemutatott színes magyar filmvígjáték Bujtor István rendezésében. Főszereplők: Koncz Gábor, Rátóti Zoltán, Kállai Ferenc, Nyertes Zsuzsa, Reviczky Gábor.
A film 1997-ben megkapta a Moziüzemeltetők díját, a legnagyobb közönséget vonzó film címét.

A francia idegenlégió sivatagi erődjében három jó barát romantikus kalandra készül. A titokzatos, gyönyörű szőke lány, Yvonne öccsét akarják felkutatni. A férfi a sivatag kellős közepén lévő büntetőtáborban raboskodik. Ide kell eljutniuk. Kisebb csínytevések után mindhárman bekerülnek a büntetőtranszportba, velük tart marcona tisztjük, Potrien is. A büntetőtábor helyén idilli körülményeket találnak. Nemsokára rájönnek, hogy az egész történet mögött nagyszabású pénzügyi átverés rejlik. Megtalálják Yvonne öccsét, sőt apját is, majd kiderül, hogy álruhában a lány is velük tartott. Megszöknek, hogy a panamát leleplező titkos iratot eljuttassák a hadvezetéshez.

A vetítést követő beszélgetést Oros Sándor könyvtáros vezeti.

  • Pusztamérgesi Középiskola
    2012. december 18.
  • Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház, Mórahalom
    2012. december 18.
Share

Rejtő Jenő és a színház


Rejtő Jenő: A tévedések összjátéka

Színházi előadás az IMPRO Társulat (Impro Művészeti és Oktatási Egyesület) előadásában, majd kötetlen beszélgetés a társulat tagjaival.

A Piszkos Fred és társai programsorozat 2. foglalkozása

Az előadásról:
Az élet néha humoros helyzeteket produkál. Mi történik, ha egy pesti fogorvos félrelép, és az áldozatul esett hölgy megjelenik az orvos lakásán? Vagy a rég holtnak hitt férj hazatér és feleségét egy másik férfi karjaiban találja? Hogyan lesz egy egyszerű, szegény irodistából, tévedésből cégvezető? Mi történik, ha egy hamis tanú, véletlenül, másik tárgyalásra megy be? Megannyi helyzetkomikum, vidámság, amin jól szórakozhat mindenki, aki megnézi “A tévedések összjátéka” című, Rejtő Jenő kabaréiból összeválogatott estet. A kikapcsolódás, jó hangulat garantált!

  • Pusztamérgesi Középiskola
    2012. november 27.

 

  • Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház, Mórahalom
    2012. november 27.
Share

… akit P. Howardnak hívtak



„Rejtő Jenő – azaz péhovard – a magyar irodalom egyik legnépszerűbb alakja, olvasottsága Jókaiéval vetekszik, klasszikusai egyetlen magyar ember könyvespolcáról sem hiányozhatnak. A Rejtő-kötetek a magyarok szabadon választott kötelező olvasmányai. Rejtő Jenő életútja legendákkal teli, semmi nem biztos benne azon kívül, hogy 1905-ben Budapesten megszületett, számtalan művet írt, majd elhalálozott.”

A Duna Televízió közreműködésével készült el Varsányi Ferenc rendező filmje, amely a népszerű ponyvaíró, Rejtő Jenő életének „legendáriuma”. Tovább…

A Piszkos Fred és társai programsorozat 1. foglalkozásán többek között a film is megnézhető.

  • Pusztamérgesi Középiskola
    2012. november 20.
  • Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház, Mórahalom
    2012. november 20.
Share