„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. De először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze. Ezért a diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak az új versenybiciklijét, Husseinnek az imaszőnyegét, Frederiknek a dán zászlóját. Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik: Rikkének a copfjaitól, Gerdának a hörcsögétől kell megválnia. Kettejük még kegyetlenebb követelésekkel áll elő: Lis örökbefogadási oklevele, a kis Emil koporsója, egy kutyatetem és egy Jézus-szobor is az „értelem hegyén”, a „Fontos Dolgok Halmán” végzi. Akkor vadulnak csak igazán el az események, amikor Sofie-nak az ártatlanságát, a tehetségesen gitározó Jan-Johannak meg az ujját kell feláldoznia. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség.
Csak Pierre marad flegma. Kineveti a kamaszokat, akik ilyen áldozatokra képesek, csak hogy megtalálják az „értelmet“. Az osztálytársak éjszaka brutálisan bosszulják meg közönyét. (forrás: Scolar Kiadó)