Regionális vetélkedő 2015 – olvasásra fel!

konyvek_szamitogep
Már kereshetik a vetélkedésre kiválasztott könyvekhez készült ajánlóinkat honlapunkon.

Az ajánló bejegyzések elején látni fogják, hogy melyik korosztálynak szól a könyvkínáló, de a jobb oldali panel menüjéből is kiválaszthatók a vetélkedő kategóriáihoz tartozó ajánlók vagy kapcsolódó egyéb bejegyzések.

A könyvekhez tartozó feladatlapokat október 5-től kezdve tesszük elérhetővé – hetente egyet-egyet. A felnőtteknek ajánlott olvasmányok a következő rend szerint kerülnek játékba:

Mindezek alapján az olvasást érdemes Agatha Raisin esetével kezdeni, de azoknak sem kell aggódni, akik más sorrendben szeretnék elolvasni a könyveket, mert a korábban közzétett kérdéssorok később is, a játék végéig folyamatosan elérhetők lesznek a honlapon.
Mindenkinek jó olvasást és jó játékot kívánunk!

Kapcsolódó képek:

Share

John Green: Csillagainkban a hiba – könyvajánló

csillagainkban
REGIONÁLIS OLVASÁSI VETÉLKEDŐ 2015
FELNŐTTEKNEK AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… (forrás: gabo.hu)

„Ettől a könyvtől megszakad az olvasó szíve… nem azért, mert elkopik, hanem mert addig nő és dagad, amíg meg nem hasad.” THE ATLANTIC
„Történet két fehérizzásban létező kamaszról, akik sokáig fognak élni az olvasók emlékezetében.” PEOPLE
„Szellemesebb, karcosabb LOVE STORY a net nemzedékének” FAMILY CIRCLE

Ajánljuk:
Védősisak nélkül (Magyar Narancs)
Könyv receptre, avagy a sors mégsem egy mocskos áruló? (barkaonline.hu)

Kapcsolódó képek:

Share

Khaled Hosseini: Papírsárkányok – könyvajánló

papirsarkanyok
REGIONÁLIS OLVASÁSI VETÉLKEDŐ 2015
FELNŐTTEKNEK AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK

Afganisztán, 70-es évek, a béke utolsó évei. Egy gazdag és egy szegény családból származó kisfiú együtt tölti gyerekkorát. Összekötik őket közös élményeik és kedvenc időtöltésük, a sárkányeregetés. Egy szörnyű esemény azonban örökre megváltoztatja a két fiú életét. Amir cserbenhagyja barátját, Haszant. A gondtalan gyerekkor ezzel véget ér. Amir hazájától távol, az Egyesült Államokban kezdi felnőtt életét, ám nem tud szabadulni egykori tette miatti bűntudatától. Visszatér a tálibok uralta háborús Afganisztánba. A megtépázott, vérzivatarok áztatta ország romjain végre jóváteheti azt, amit elrontott, és megszabadulhat a bűntudat és a fájdalom terhétől. A hol izgalmas, hol szívszorító fordulatokban bővelkedő regény tényfeltáró módon ábrázolja az afgán történelem nemzetiségi, vallási és társadalmi hátterét. Egy korábban a világ szeme elől eldugott ország népével és kultúrájával ismerkedhetünk meg, testközelben érezhetjük Afganisztánt, amely az új évezred világpolitikájának sarkpontjává vált. Megjelenése óta a Papírsárkányok folyamatosan az amerikai toplisták élén áll. Lefordították az összes európai nyelvre, de megjelent héberül, kínaiul és arabul is. Az amerikai kritikusok az évtized regényének titulálták. (forrás: libri.hu)

Ajánljuk:
A messziről jött fiú, aki meghódította Amerikát (konyves.blog.hu)
Khaled Hosseini: Papírsárkányok (apaczai.com)

Kapcsolódó képek:

Share

Stieg Larsson: A tetovált lány – könyvajánló

tetovalt_lany
REGIONÁLIS OLVASÁSI VETÉLKEDŐ 2015
FELNŐTTEKNEK AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK

Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki – mintha az őrületbe akarná kergetni – minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra… Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését. Hisz sokan élnek még a rokonságból, akik akkor ott voltak. A gyilkosnak köztük kell lennie… Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt. Stieg Larsson Millennium trilógiája minden idők legnagyobb svéd krimisikere. Milliók olvassák világszerte. Ahogyan a francia Le Nouvel Observateur írta: Több mint egy regény. Függővé tesz! (forrás: animus.hu)

Ajánljuk:
Pusztuljanak a nőgyűlölő férfiak! – mindenkit bekerít a Millennium-trilógia (Origo)
„A család félrekezelte Stieg Larsson irodalmi örökségét” – a Millennium-sorozat negyedik részéről (Magyar Narancs)

Kapcsolódó képek:

Share

M. C. Beaton: Agatha Raisin és az elültetett kertész – könyvajánló

agatha_raisin
REGIONÁLIS OLVASÁSI VETÉLKEDŐ 2015
FELNŐTTEKNEK AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK

Vakációjáról visszatérve Agatha Raisin döbbenten tapasztalja, hogy új jövevény tűnt fel a faluban, egy nő, aki mindjárt be is férkőzött a vonzó agglegény, James Lacey kegyeibe. A szépséges Mary Fortune minden tekintetben különb Agathánál, a kertben pedig egyenesen verhetetlen, és Carsely kertészeti kiállításának közeledtével Agathát ez egyre inkább nyomasztja.
Így amikor Maryt holtan, virágcserépbe ültetve találják, Agatha megragadja a lehetőséget, hogy gyökerestül kiássa a falubeliek titkait, és besározza a szerencsétlen áldozatot. Ám Agathának is megvan a maga piszkos kis titka…

A skót írónő regénye – mint valamennyi Agatha Raisin könyv – izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel. Az amatőr detektív kiválóan megrajzolt figuráját kritikusok és rajongók egyaránt megszerették; a sorozat már a 21. kötetnél tart. (forrás: bookline.hu)

Ajánljuk:
M. C. Beaton (Könyvmegálló)
Agatha Raisin sorozat (moly.hu)

Kapcsolódó képek:

Share