Hillary Jordan: Mudbound – Sárfészek – könyvajánló

1946-ot írunk. A nagyvárosból jött Laura McAllan vidéken, egy Mississippi deltavidékén fekvő farmon, egy számára idegen és rémisztő helyen kényszerül felnevelni gyermekeit. A megélhetésért folytatott küzdelem közepette két fiatal férfi tér haza a háborúból, hogy felvegye régi élete fonalát. Laura sógora, Jamie McAllan minden, ami a testvére nem: elbűvölő, jóképű és elveszett, a múlt emlékei közt bolyong. Ronsel Jackson, a McAllan farmon élő fekete bérlők legidősebb fia, kitüntetett háborús hős, ám hiába védte halált megvető bátorsággal a hazáját, a faji szegregáció korában nem veszik emberszámba. Az egykori fegyvertársak valószínűtlen barátsága óhatatlanul is végzetes változásokat hoz: olyan eseményeket idéz elő, amelyek úgy sodornak el emberi életeket, mint a hömpölygő folyó a hidakat a Deltavidéken.
Az elfojtott düh, a felszín alatt gomolygó előítéletek sokasága egyetlen éjszakán robban ki, amely után már senki nem lehet ugyanaz, mint addig…
Az érintett családok férfi- és nőtagjai mind a saját szemszögükből idézik fel a történteket, hogy miközben a dráma főszereplőivé lépnek elő, betekintést engedjenek mindennapi életükbe és indítékaikba. Ahogyan azt Barbara Kingsolver írta Hillary Jordanről: ,,Karakterei egyenesen az 1940-es évek Mississippijéből lépnek át agyunknak abba a régiójába, ahol az együttérzés, a harag és a szeretet egymás mellett lakik. Máig velem vannak.” (forrás: athenaeum.hu)

Olvasnivaló:
Akitől el akarják venni a hatalmat, azt elhallgattatják (Könyves Blog)
Hillary Jordan: Mudbound – Sárfészek (ekultura.hu)

Share

Hozzászólások lezárva.